-Ki ez a bácsi melletted a képen?- kérdezte kíváncsian Nessa.
-Ő az én apukám.- mormoltam és az ölembe ültettem a kislányomat.
-És most hol van?- faggatózott tovább.
Szólásra nyitottam a számat, de nem tudtam semmit mondani. Ezalatt a tíz év alatt nem beszéltem senkivel arról a szörnyű napról. Pedig amikor reggel felkeltem, tudtam, hogy valami baj lesz és mégis beleegyeztem a kis kiruccanásba.
-A mennyben van az angyalok között.- ült le mellénk Shane.
-És az anyukád is az angyalkákkal van?
-Igen.- suttogtam és megsimítottam kipirult harcoskáját.
-Elmeséled, hogy miért mentek oda fel?- kérlelt hatalmas bociszemekkel.
A következő pillanatban a másik két rosszcsont is beszáguldozott a nappaliba. Dominic a jobb oldalamra kuporodott, Connie pedig elém a földre. Connie-t ezelőtt kilenc éve fogadtuk örökbe, mert a szülei meghaltak autóbalesetben. Rachel a halálos ágyán kért meg, hogy vegyem magamhoz a lányát és neveljem sajátomként. Ekkor volt négyéves, és abban az időben voltam terhes Dominc-kal. Rá öt évre szültem meg Nessát, szóval népes a családunk. Na meg azt kihagytam, hogy Molly is nálunk laki, mert szakított a barátjával. Azaz áldott jó szívem. De én ilyen vagyok és senki kedvéért nem fogok megváltozni. Vettem egy mély levegőt, majd elkezdtem mesélni a szomorú történetünket.
Csillogó szemekkel néztem végig az előttem álló repülőgépen. Ez apu legújabb szerzeménye és el is visz minket egy körre. Ez alatt annyit kell érteni, hogy átmegyünk Franciaországba vásárolni egyet. Anya ötlete volt a vásárlás, én csak a repülés miatt megyek. Imádok repülőn utazni, szerintem ennél nincs is jobb szórakozás. Mondjuk nekem az iskola miatt rengeteget kell utaznom, de mégsem unom meg. Hogy is lehet megunni egy ilyen csodás dolgot? Kiskoromban sokat gondolkoztam azon, hogy milyen jó lehet a madaraknak, hiszen tudnak repülni, és szabadok. Odamennek, ahova akarnak.
-Apád nem nagyon bír engem.- lépett mellém Shane.
-Tudom.- mosolyogtam rá kedvesen.- Hiszen elveszed tőle az ártatlan kicsi lányát.
-Ja, aki már nem is olyan ártatlan.- mondta és egy kaján vigyor jelent meg a képén.
Éreztem, ahogy fülig pirulok és inkább másfelé néztem. A vállamnál fogva magához húzott és arcon csókolt.
-Szeretlek, kicsim.- mormolta.
-Én is.- sóhajtottam elégedetten.
Valaki megköszörülte a torkát, mire Szerelmem rögtön elengedett. Megfordultam és szúrós szemekkel meredtem a tökéletes pillanat megzavarójára. Drága kishúgom úgy nézett rám, mint aki nem csinált semmit. Elárulok valamit erről a tökmagról. A kedvenc sportja a tánc, méghozzá az idegeimen való táncolás. Amúgy imádom őt, a legjobb testvér a világon, de amikor már Shane-nel benne vagyunk a dologban és Ő minden előjel nélkül beront a szobámban, akkor legszívesebben megfojtanám egy kanál vízben.
-Menjetek szobára.- mondta és elröhögte magát.
-Mondtam már, hogy néha nagyon utállak?- vontam fel a szemöldököm.
Pár pillanatig gondolkozó képet vágott, majd egy széles mosoly jelent meg az arcán. Miért érzem úgy, hogy egy idióta poént akar elsütni? Most nagyon nem vagyok vevő a vicceire és ezt Ő jól tudja. Vett egy mély levegőt, de még mielőtt megszólalhatott volna apa mellé lépett, majd a vállánál fogva elkezdte húzni a gép felé. Mind a négyen felszálltunk és el is foglaltuk a helyünket, viszont még valaki hiányzott. Nem is Ő lenne, ha megérkezne időben. Szerintem Molly tőle örökölte azt, hogy mindig mindenhonnan elkésik. Türelmetlenül pillantottam a csuklómon lévő órára és döbbenten vettem észre, hogy már legalább tizenöt perce el kellett volna indulnunk.
-Anya, mikor jön?- kérdeztem sóhajtva.
-Itt is vagyok.- kúszott be a látóterembe édesanyám gyönyörű arca.
Szőke haja szokás szerint egy bonyolult kontyban volt, a ruháit ismét a legújabb divat szerint válogatta össze, és most valami csoda folytán nem viselt sminket. Nekem csak a tenger kék szem jutott tőle, mert a hajam az világosbarna és nem vagyok egy világ szépe sem. Mondjuk Shane erősen cáfolja ezt a tényt, de én hajthatatlan vagyok. Ha kialakult valakiről a véleményem, az csak nagyon ritkán változik.
-Indulhatunk?- hallottuk meg apa hangját a hangszóróból.
-Ez kérdés akart lenni?- kiáltotta el magát Molly.
Lehunytam a szemem és vártam, hogy végre a levegőbe emelkedjünk. Nem tudom, hogy sokan miért félnek a repüléstől, hiszen nagyobb az esélye az autóbalesetnek, mint egy repülőgép szerencsétlenségnek. Vagy inkább jobb, ha nem is gondolkozok ilyeneken, mert bármi megtörténhet. Jól elbeszélgetek magammal.
-Na gyerekek, megnézünk egy filmet?- kérdezte apu, mikor hátra jött az utas térbe.
Még szerencse, hogy van robotpilóta, ami pont olyan megbízható, mint egy ember.
-Először kérdeznék valamit Emmától.- szólalt meg halkan Shane.
Apa összevonta a szemöldökét, de azért egy sóhaj kíséretében bólintott. Szerelmem Letérdelt elém és előhúzott a zsebéből egy kis fekete bársony dobozt, majd magabiztos hangon beszélni kezdett.
-Mikor leöntöttél azzal az üdítővel, és a pillantásunk találkozott, én már tudta, hogy mi ketten összetartozunk. Igaz voltak hullám völgyei a kapcsolatunknak, de én teljes szívemből szeretlek téged és melletted szeretnél leélni az életemet. Emma Jasmine Parker, megtisztelnél azzal, hogy hozzám jössz feleségül?- kérdezte és felnyitotta a kis doboz tetejét nekem pedig elakadt a lélegzetem.
A torkomban gombóc nőtt, a gyomrom remegni kezdett és hirtelen nagyon meleg lett a levegő. Pislogtam párat, hátha magamhoz térek, de nem segített sokat. Tudtam, hogy mi a helyes válasz mégsem tudtam kinyögni. Ezt kérditek, hogy miért? Tulajdonképpen fogalmam sincs. Shane kétségbeesett arckifejezése volt az, ami észhez térített.
-Igen.- leheltem boldogan.
Felhúzta a csodaszép gyűrűt az ujjamra, és mélyen a szemembe nézett. Két kezem közé fogtam az arcát, majd lágy szerelmes csókkal pecsételtem meg a válaszomat.
-Szeretlek.- suttogtam, mikor elhúzódtam tőle.
-Én is.- mormolta, ezután pedig vissza ült a helyére és félve pillantott apámra, aki elgondolkozva meredt maga elé.
Idegesen rágcsáltam az alsó ajkam, miközben aput figyeltem. Soha nem tetszett neki az, hogy én és Shane együtt vagyunk. Jobban örült volna annak, ha elfogadom Johs Davids ajánlatát. Akkor még csak tizenhét voltam, szóval még ott volt a fenekemen a tojás héj. Azóta eltelt három év és én biztos vagyok abban, hogy Shane számomra az igazi. Sokan hülyének néznek, mert nem pasizok össze-vissza, de engem nem érdekel más véleménye. Ha én szeretem Őt, akkor vele leszek. Ez ellen nem tehet senki semmit. Apa felnézett és zöld szemeit az enyémbe fúrta. Álltam kemény és hideg pillantását. Most éppen próbára tesz. Arra akar rájönni, hogy biztos vagyok-e a dolgomban. Lassan elmosolyodott, majd vidám hangon megszólalt.
-Üdvözöllek a családomban Shane, remélem tudod, ha megbántod a kislányomat, akkor búcsút mondhatsz a férfiasságodnak.- kacsintott rá, majd odajött hozzám és megölelt.-Szeretlek kicsim, rám mindig számíthatsz.
-Én is szeretlek apu.
Anyu és Molly is gratulált, persze az utóbbi nem tudta megállni poénkodás nélkül.
Egy férfi váratlanul bejelenti a menyasszonyának, hogy felbontja az eljegyzésüket, mert egy másik nőt fog feleségül venni. A lány megdöbbenve kérdezi:
-Miért? Talán ő szebb, mint én vagyok?
-Dehogy, drágám!
-Talán jobb az ágyban, mint én?
-Nálad senki sem lehet jobb!
-Vagy talán jobban főz nálam?
-Dehogy!
-Akkor mit tud, amit én nem?
-Gyerektartást a nyakamba varrni.
A fejemet fogtam, de nem tudtam megállni vigyorgás nélkül.
-Olyan hülye vagy.- emeltemet égnek a szemeimet.
-Köszönöm a bókot, de ezt mindig is tudtam.- húzta ki magát büszkén.
Ezután elcsendesedtünk, mert elkezdődött apa kedvenc vígjátéka. Minden olyan békés volt, de úrrá lett rajtam egyfajta rossz érzés, pont olyan, mint ami reggel. Húsz perc elteltével Molly hangosan horkolt, anya a filmet nézte, apa is pont így tett én pedig Shane ölében ültem és élveztem a közelségét. Amikor a kapcsolatunk elején voltunk nem gondoltam volna, hogy ez lesz belőle. Nem sokára Msr. Jonhson leszek és remélem, hogy tökéletes életünk lesz együtt. Ha Rachel megtudja, hogy Shane végre megkérte a kezem ki fog bújni a bőréből örömében. Rachel a legjobb barátnőm, szóval mindent megbeszélünk. Hirtelen a gép megrázkódott és tudtam, hogy nincs rendben valami. Apa rögtön felpattant és a pilóta fülkébe ment. Anya aggódva nézett utána, és már felállt volna, de én gyorsabb voltam nála. Két másod perccel később már ott ültem apa mellett.
-Mi a gond?- kérdeztem nagyot nyelve.
-Leállt a bal oldali hajtómű. -morogta, majd letörölte a homlokáról az izzadság cseppeket.
-De, amikor ellenőrizték a gépet, akkor minden rendben volt. Nem?- a hangom akaratlanul is megremegett a félelemtől.
Nem rég még arról prédikáltam, hogy nagyobb az esélye az autóbalesetnek, erre meg lehet, hogy le fogunk zuhanni.
-Igen, ezért nem is értem a dolgot. Menj szólj a többieknek, hogy készüljenek.- adta ki a ,,parancsot”.
-Hol vagyunk most?
-Az Atlanti óceán közepe fölött.
Éreztem ahogy az arcomból minden vér kifut és a világ forogni kezdett velem. Igazából még csak most fogtam fel, hogy mi is történik most. Ha leáll a másik hajtómű is, akkor nekünk tutira végünk van. Már tudom, hogy miért volt rossz előérzetem. Jobb lett volna, ha otthon maradunk.
-Menj már!- rivallt rám apa, mire én összerándultam.
Nem szokott ilyen hangon beszélni velem, de valamilyen szinten meg is értem Őt, hiszen nagy bajban vagyunk. Felálltam, de vissza is ültem, mert a gép ismételten megrázkódott. Megint megpróbálkoztam az előbbi mozdulat sorral, és most már sikerült állva maradnom. Amikor hátra mentem a többiekhez, már láttam rajtuk, hogy tisztában voltak azzal, hogy nincs rendben valami.
-Leállt az egyik hajtómű.- nyögtem nagy nehezen.- és mi most az Atlanti óceán fölött vagyunk, úgyhogy...- lett volna folytatása a mondatnak, de nem is tudtam, hogy mit is mondjak.
Ez egy olyan helyzet, mikor az ember beszélni is alig tud, nemhogy gondolkozni. Anya felpattant, és bement apához a pilóta fülkébe.
-Ez most azt jelenti, hogy le fogunk zuhanni?- nyíltak tágra Molly szemei.
Már válaszoltam volna, mikor döbbenten vettem észre, hogy a jobb oldali hajtómű füstölni kezd.
-Vegyétek fel az ejtőernyőket.- lépett mellém anya.
-Mi? És veletek mi lesz? Nem foglak itt hagyni titeket!- éreztem, ahogy a meleg sós könnyek végig folynak az arcomon.
-Sajnálom, Kicsim, de apád nem sokáig tudja fent tartani a gépet, úgyhogy jobb, ha siettek.- ölelt magához szorosan.- Szeretlek.- mondta magas hangon.
-Én is.- leheltem, majd elengedtem és hagytam, hogy oda menjen Mollyhoz.
Beléptem a pilótafülkébe és megöleltem apát, de olyan szorosan, mintha ezzel örökre magamhoz tudnám láncolni. Hallottam, hogy valaki utánam jött, de nem tudtam vele foglalkozni.
-Ne hagyj magamra, kérlek.- sírtam és ha lehetséges még szorosabban fontam köré a karjaimat.
-Nem leszek egyedül, hiszen melletted lesz az, akit teljes szívedből szeretsz, és Ő is téged.- mormolta, és megsimította a hajamat.- Vigyázz rájuk Shane.
-Minden tőlem telhetőt megteszek.- hallottam meg szerelmem hangját.
Elhúzódtam apától, de csak annyira, hogy meg tudjam nézni az arcát.
-Te vagy a világ legjobb apukája, szeretlek.- leheltem.
Szólásra nyitotta a száját, de egy hatalmas robbanás megakadályozta azt, hogy ki is mondja, amit akart. Shane hirtelen magához rántott és egy plusz csattal engem is rögzített az ejtőernyőhöz. Anya a kezembe nyomott egy önfelfújódó gumicsónakot, aminél csak egy kis zsineget kell meghúzni ahhoz, hogy működésbe lépjen.
-Értesítettem a légi tornyot és a partiőrséget is, már elindítottak egy csapatot- mondta apa, majd megfogta anya kezét és a szemembe nézett.- Én is szeretlek Drágám, ti hármam vagytok a mindenem.- a hangja a mondat végére elhalkult és végig folyt az első könnycsepp az arcán. Molly kinyitotta a repülő ajtaját, majd a következő pillanatban el is tűnt. Éreztem ahogy a kétségbeesés eluralkodik a testemen és már le akartam magam kapcsolni az ejtőernyőről, de Shane nem hagyta
-Ne!- sírtam el magam hangosan, mikor Shane kiugrott velem együtt a gépből.
Hirtelen kivágódott az ajtó és Molly jött be rajta legalább hat zacskóval a kezében. Már megint vásárolni volt. Szerintem ennek a lánynak nincs benne a szótárában a spórolás.
-Na, mi újság gyerekek?- kérdezte, miközben ledobta magát a fotelba.
-Anyu elmesélte, hogy nagyapa és nagymama hogyan mentek fel az angyalkákhoz.- motyogta Nessa, miközben a könnyeit törölgette.
-Nyugodj meg Kincsem.- húztam magamhoz szorosan.
-Mi volt a repülőgép neve?- szólalt meg Connie, és az egyik képet nézegette.
-Apa elég furcsa nevet választott.- vonta össze a szemöldökét Molly.
-Én voltam a bűnös, és úgy hívták a kicsikét, hogy Felhők között.- mosolyodtam el szomorúan.
Fájt, hogy nincsenek itt velünk, és nem ismerhetik személyesen ezeket a csodálatos gyerekeket, pedig tudtam, hogy szívünkben örökké velünk lesznek. És a felhők közül óvó tekintetük végig kíséri utunkat.
