3 éve annak, hogy magam mögött hagytam mindent. Tökéletes családi életet, szülőket,testvéreket és a szeretetüket. Hiányoznak, de nem annyira mint Ő. Akinek bevalltam életem legnagyobb,legőrültebb,legfájdalmasabb hazugságát. Amennyiszer magam elő képzelem csodálatos gesztenyebarna haját, sápadt arcát, halvány rózsaszín ajkai és azokat az elsöprően szép csoki barna szemeit hiányérzet tör rám. Hányszor elterveztem, hogy vissza megyek és térdre állva könyörgök a bocsánatáért. De már biztos túl van rajtam, hiszen én csak egy fiú vagyok, aki összetörte a szívét, de most már biztos van valaki aki beforrasztotta ezeket a sebeket. Talán Mike Newton vagy az a Black gyerek...Mérgembe jobban markoltam meg a kormányt, az új perceim - ha lehetséges - még jobban kifehéredtek. Nem hiszem el, hogy megint abba a városba tartok, ahol találkoztam azzal a lánnyal aki elrabolta a halott szívemet és akinek megígértem, hogy soha többé nem jövök vissza hozzám. De most megszegem ezt az ígéretemet.Tudni akarom mi történt vele, hogy meggyőződjek róla boldog, és én jól döntöttem. Elég ironikus, hogy az életben, azaz ember, aki kihozza belőled a legjobbat és erőssé tesz, tulajdonképpen a gyenge pontod - gondoltam magamba mikor elhagytam az Üdvözöljük Forksban táblát. Fél kezemet a kormányon, a másikba pedig azt a kupakot tartottam amit még az ebédlőbe csórtam el tőle. Először a gimnáziumhoz hajtottam. A parkolóban beálltam az első szabad helyre, de mégis minden percben azt vártam mikor hallom meg a piros Chevy hangját. Mintha a Forksi gimi elvesztette volna az egyik részét. Szerencsére óra volt ezért nyugodtan mászkálhattam a folyosókon. A szekrényében nem találtam semmi, mivel már más rendezkedett be oda. A tablóját szerencsére könnyen megtaláltam, viszont az Őt ábrázoló kép nem emlékeztetett arra a lányra akit én annak idején megismertem. Szemei alatt jól kivehetők voltak a lila karikák, az álmatlanság jelei. Szemei üresek voltak, úgy nézett ki mint egy héj, amibe semmi élet nincs. Én tettem ezt vele... Az étkező felé mentem amikor megszólalt a csengő. Vámpírgyorsasággal ugrottam ki a legközelebbi ablakon. A biológia terem üres volt, és az ablak is nyitva volt így könnyen bejutottam. A padon még halványan érezni lehetett azt a fantasztikus illatot. A pad belsejében viszont olyan felíratott vettem észre amitől összeszorult a szívem. Bella és Edward, csak ennyi volt oda firkantva. Ezt csak akkor írhatta ide amikor én Denaliba voltam vagy miután elhagytam, hiszen ha ilyet ír a padba azt biztos észrevettem volna.
A következő állomásom a Swan ház volt. Magamba reménykedtem, hogy még ott alszik az ágyába és az ablaka nyitva áll, de biztos voltam, benne, hogy nem maradt itt az érettségi után. Kicsit messzebb parkoltam le a háztól, nem akartam áldozata lenni Swan rendőrfőnök haragjának. A lámpák nem égtek a házba viszont messziről hallottam a horkolást. Úgy látszik pont jókor jöttem a délutáni alvásra. Elrugaszkodtam a földtől és máris a szobájába voltam. A látvány meglepett, ugyanis a otthonos szoba inkább kihalt sivár volt. A cd-ék könyvek eltűntek, nagy részét a szemetesbe találtam meg. Az öreg számítógép ott porosodott a sarokban,de látszott rajta, hogy még régen rendszeresen használták. Az egyik padló deszka meglazulva állt a szoba közepén. Az volt az a bizonyos deszka ahova az ajándékait rejtettem, ám azok már nem voltak ott.Hirtelen a telefon vibrálni kezdett a zsebembe. Tudtam ki az, hiszen csak egy emberrel beszélek "rendszeresen".
- Mit akarsz Alice? - kérdeztem tőle mogorván.
- Neked is szia. Köszönöm jól vagyok - kezdte játszani az agyát.
- Mit szeretnél? - próbáltam udvariasabb lenni, végül is a húgom.
- Miért láttalak téged Forksba? Mit keresel te ott? Miért nem vittél magaddal? Hogy van Bella? - záporoztak belőle a kérdések. Nem is csodálkoztam, hogy tudja hiszen ő a házi médium.
- Alice állj! Tényleg Forksba vagyok, de Ő nincs itt. Minden bizonnyal elköltözött - nem tudtam kimondani a nevét, de hallani még fájdalmasabb volt.
- Ó, én ezt nem tudtam. Sajnálom Edward. De talán megtudom keresni merre... - hangjában érződött a bűnbánat és a szomorúság. A mondat végén viszont belevágtam a szavába.
- Nem, Alice hagyd őt békén. Már biztos vannak gyerekei, férje és nem akarom felborítani az egész életét - már az utcán sétáltam, mert nem akartam felébreszteni az apját a kiabálásommal.
- De Edward....
- Alice én szeretlek, kérlek tartsd tiszteletben a döntésem.
- Rendben van. Haza jössz? - kérdezte reménykedve.
- Igen, ha végzek haza megyek - hallottam ahogy a lélegzete elakad majd hangosabban közli a többiekkel a hazatérésem.
- Komolyan hazajön? - ahogy meghallottam fogadott anyám reménykedő hangját, testemet elöntötte a honvágy.
- Igen anya hazamegyek, csak van még egy kis elintézetlen dolgom - mondtam Esmének a telefonon keresztül - Most mennem kell.
Kinyomtam és tovább a kocsit hátra hagyva zsebre tett kézzel indultam be a városba. Késő délután volt, a nap viszont nem tudott áttörni a vastag felhő rétegen. Sokan megbámultak az úton, de nem törődtem velük. Akárhányszor szembe jött velem egy szerelmes pár és furcsán néztek rajtam végig kedvem lett volna a szemükbe kiabálni - Ti is így néznétek ki ha külön lennétek, becsüljétek meg egymást! De nem tettem, mert engem nem erre tanítottak, inkább csak magamba irigykedtem rájuk mert számukra megadatott a szerelem varázsa és nem kell vámpírügyek miatt fel adni mindent. Hogy kínozhatnám magam még jobban? A kávézó előtt elhaladva, egy őrülten kicsinyes ötlet jutott eszembe. Fejembe ott víz hangoztak a szavai:
-Egyszer már meg is tettem...mert a többi gyerek szekált, hogy úgy se merem- Olyan kiszámíthatatlan volt, sose tudtam mi jár a fejében és mindig meglepett. Beléptem a hangulatos kis kávéházba, és rendeltem egy tejeskávét és egy csokoládés sütit. Ha Em itt lenne most tuti tele tüdőből röhögne, hogy, miért vagyon olyan tuskó, hogy földet eszek. Nem ez annál sokkal, de sokkal rosszabb. Még mielőtt még egyet kellett volna harapnom abból megpillantottam az egyik régi évfolyamtársamat, akit mintha az égből küldtek volna.
- Edward Cullen? - kérdezte zavartan. Látszik, hogy nem rám számított.
- Szia Angela, régen láttalak.
- Leülhetek? - mutatott a mellettem lévő székre.
- Persze - felakasztotta a kabátját a szék szélére és rendelt ő is egy kávét.
- Mi szél hozott erre? - kérdezte miközben egy jó nagy kortyot ivott abból a büdös löttyből.
- Tudod Port Angelesben volt dolgom, és gondoltam megnézem mi történt itt három év alatt.
- Bárcsak, hamarabb jöttél volna, sok minden máshogy történt volna - motyogta az orra alatt, de én a szuper hallásomnak köszönhetően tökéletesen hallottam ezt a érdek felkeltő mondatot.
- Tessék?
- Hát tudod, ha évekkel ezelőtt jöttél volna vissza amikor még Bella is itt lakott. Tudod miután elmentetek nagyon egyedül volt, nem beszélt senkivel. Szeretett téged, sőt talán még most is szeret - nézett a szemembe - Mindig ott ült az asztalotoknál és senkit nem engedett oda. Aztán úgy január környékén elkezdett találkozni Jacob Black-kel. Sok időt töltött La Push-ban és ahogy láttam sokkal jobb kedve lett. Végül vissza is ült hozzánk és próbált társalogni, de én láttam, hogy ez csak álca és belül szenved. Emlékszem, hogy Mike elhívta Bellát mozizni, de végül bandába akartunk menni. Jessica lemondta, Ben pedig megbetegedett és otthon maradtam vele. Mike mesélte utána, hogy a Black srác, ő és Bella voltak csak, és Jacob eléggé bedühödött. Aztán már nem is találkoztak, és Bellának kezdett elmenni az életkedve - teljesen elmerültem a történetben, a szavai egy részét fel se fogtam igazán - Az érettségi után inkább csak telefonon tartottuk a kapcsolatot, mert Texasba költözött. A nagymamájától örökölt ott egy területet, ha jól tudom. Viszont pár hónapja személyesen keresett engem meg, egy szívességet kért. Valahonnan megtudta, hogy van egy könyvkiadóm és oda adta a könyvvázlatát, hogy olvassam el. Szinte bele szerettem, olyan érzéssel és oda adással írta, hogy rögtön vittem a nyomtatóba. Az eladási listák a fellegekben voltak, csak egy kérése volt, hogy áll néven adjuk ki - Olyan odaadással mesélt arról a könyvről, hogy már most eldöntöttem, nekem muszáj elolvasnom. De legalább tudom, hogy hova ment. Angela azt mondta, hogy szeret, Nem az képtelenség, hiszen...Megvan a könyv a megoldás ott választ kapok a kérdéseimre, hiszen Ő írta.
- Mi a címe a könyvnek? Hol lehet egyáltalán kapni?
- Tarka Pillangó, ez a címe. Amúgy a szembe lévő könyves boltba már tucatjával hordják - nevetett fel. Elköszöntem Angelától és kifizettem a kávéját. A kicsi könyvesboltban könnyen megtaláltam a kupacban lévő könyveket. A borító visszafogott, mégis gyönyörű volt. Egy nagy pillangó volt rajtam, az egyik szárnyában egy oroszlán feküdt a másikba pedig egy bárány. Az én buta bárányom. Az első lapon csak egy idézet volt és az író - áll - neve. Viszont az utána lévő oldalak szavait nehéz volt felfognom...
Tarka Pillangó
Írta: Marie Dwyer
Egyetlen oka van annak, hogy az emberek szorosan ragaszkodnak az emlékeikhez: az emlék az egyetlen dolog ami nem változik, mikor minden más igen..
Nehéz abbahagyni a sírást, mikor csak az a személy tudna téged megvigasztalni, aki miatt sírsz. De Ő nincs itt, elment mert nem kellettem neki, nem voltam elég jó. De megértem, hiszen én csak egy átlagos és unalmas lány vagyok. Az öngyilkosság ilyenkor sajnos nem megoldás, mert ahányszor csak próbálkozol, mindig sikertelennek bizonyul a próbálkozásod. Minek élni ilyenkor? A én válaszom: A fájdalom, emlék. Az egyetlen emlékem, hogy létezett és nem csak álom volt. Az összes tárgyi emlékem eltűnt, mintha a föld nyelte el volna. Olyan mintha a lelkemet elvitték volna, viszont a testemet maguk mögött hagyták. Ahogy a pillangó, a bebábozódás után, elrepül és nem foglalkozik többé az ott hagyott hámréteggel. Sokan megtanulnak túllépni és elfelejteni a múltat. De mi van akkor ha nem tudsz felejteni. Ha még mindig szereted és csak Ő mellette tudod elképzelni az életed? ha az összes férfi arca helyett az övét látod? Aztán a fejedhez csapsz és azt mondod. Nem érdeklem őt! De a képzelődés az egyetlen vigaszom. Vannak olyanok akik már a hallucinációhoz is eljutnak. Nem, ők nem őrültek csak elhagyatottak. Az agyuk egy része elraktározza a boldog pillanatok egyikét. Kérdezzed magadtól mihez kezdjek most? Mi ilyenkor a teendő? Mi csináljak, ha az álmaim szerte foszlottak. Pedig csak annyit akartam, hogy az egész életemet az oldalán töltsem, és hogy szeressen az idők végezetéig...
Szabad vagy, ám a szabadság nem kívántatott. Tégy olyan dolgokat amiket még azelőtt sose tettél volna meg. Légy őrült, és próbáld meg kihasználni az életet, de egyet jegyezz meg jól!
Az élet padlóra küldhet, de rajtad kívül senki nem döntheti el, hogy felállsz-e...
Mennyi befejezetlen mondat, és mennyi elvarratlan szál. Hol a tű és a cérna? Azt is elvitted, így már semmi esélyem összefűzni az életem szálait. És akkor ránézel a nem rég megtalált közös képeitekre, nem látsz mást azon az éneden csak boldogságot, és még több szeretettet. talán hazudott? Ez a gondolat az első...Szeretett egyáltalán vagy csak játszott velem? Hazugság volt minden egyes érintése,szava?Viszont v olt az a bárgyú félmosoly, ami teljesen őszinte volt.
Azok mosolyognak így, akik tudják, hogy a gondjaik hamarosan megszűnnek.
Tudod a fiúk olyanok, mint a csillagok: millió van belőlük, de csak egy fogja valóra váltani az álmaidat. Egyszer majd mosolyogva gondolsz vissza azokra az időkre amikor még együtt voltatok, és bíztál magadban - mert benne az idők végezetéig bízni fogsz - elmondhatod, hogy hiányzik, ám az életed eddigi legnagyobb kalandját ad ta neked.
Ezek tanácsok egy olyan huszonegy éves lánytól akinek az élete azóta, hogy a Forksi kisvárosba költözött teljesen felfordult. Megismerkedett valakivel akiért még az életét is oda adná, a családjával akik befogadták és családtagként tekintettek rá. Az örökké magányos lányka kapott maga mellé egy imádni való kobold barátnőt. Aztán egy nap alatt minden elvesztett, szerelmem,családot,álmokat...Most meg az életem legnagyobb őrültségét követem el. Könyvet írok, a velem egysorsú lányoknak,nőknek. Először azt gondoltam, hogy:
A miénk volt a legszebb szerelem.Tudom,a miénk. Megtettem,amit a legtöbb ember nem,de ez nem számított,és most itt vagyok egyedül..Nincs ehhez fogható érzés,azt érzem,soha többé nem akarok lélegezni. Azt mondtad,soha nem fogsz elhagyni,és nézd meg mit tettél velem!!!
Kihagytam, egy részt mert nem akartam tudni mit tettem vele. Féltem.
(Idézet)
Azon az éjjelen amikor egy világ dőlt össze bennem - vagy a szívem - csak ültem a földön... csak ültem. Nem tudom hány percig vagy óráig... csak ültem.
Arra gondoltam milyen volt az illatod, hogyan fogtad meg a derekam mikor puszit adtál, hogy böktél meg amikor viccelődtünk... csak magunkat láttam.
Együtt... lehetőségem lett volna odabújni hozzád, megcsókolni, kérni, hogy szeress. Könyörögni, hogy ne hagyj itt!
Most pedig ahogy az öreg ablakon kitekintek, és látom ahogy a nap vörösre festi az eget, majd eltűnik a fák között és beköszönt a Texasi éjszaka. Ilyenkor már a szomszédos telkeken a lovak a pajtában, a vacsora már az asztalon várja a kifáradt embereket. Ám én itt ülök az ős régi írógép előtt és a gondolataimat papírra vetem. Három napja nem ettem főtt ételt, viszont a víz már kifogyóban van. De hát kit érdekel az én egészségi állapotom? Ha ezzel a könyvel végzek és eljutottam a volt évfolyamtársamhoz már nem fog érdekelni az életem. Felszerelkezek, és lóval vágok neki a nagyvilágnak. És most ezzel a kis üzenettel fejezem be a Tarka Pillangót. A címet pedig a mellettem lévő befőttes üvegbe zárt aprócska pillangónak köszönöm. Színes szárnyai ezernyi titkot rejtenek, amit csak kevesek értenek meg. Ahogy ezt a könyvet is. Kitartást kívánok minden összetört szívű embernek!
"Ha szeretsz valakit, tiszta szívből, akkor sohasem felejted el.
Nem számít mi történt, mennyi idő telt el, szeretni fogod.
Úgy érzed túlléptél, hogy többé már nincs rá szükséged, a szívedben mégis úgy őrzöd az emlékét, mint életed tavasza.
Mert este, mikor lefekszel, párnádra hajtod fejed, elindul a kisfilm, peregnek az emlékek és a könnycseppek.
Mindig is szeretni fogod, történjen bármi.."
Hirtelen megvilágosodtam.Istenem, hogy én mekkora barom vagyok! Ha igaz amit Bella ide leírt - már pedig feketén fehéren itt van - akkor én elkövettem életem legnagyobb baklövését. Alicenek igaza volt. Nem tudd tovább lépni. Hiszen sose úgy cselekszik ahogy én gondolom. Mi nem létezünk külön, csak együtt. Nem csak én szenvedtem, Ő is velem együtt szenvedett. Öngyilkos akart lenni, MIATTAM! Mintha minden leírt szó üzenet lenne, hogy menjek vissza hozzá mert vár. Hogy szeressem, hogy valóra váltsam a lehetetlen álmait és, hogy védelmező karjaimba zárjam. Akkor mit állok még itt? - szidtam le magam és amint kifizettem a könyvet már rohantam is a kocsimhoz. 210 km/órával száguldottam az utakon, egyenesen a Seattle-i Reptér felé. A lehető leggyorsabban Texasba akartam lenni. Még Port Angeles előtt kaptam egy SMS-est...Alice-től
Találkozunk Houstonba, a hatos géppel ott vagyok!
Ne merj otthagyni, én is menni akarok.
Persze, hiszen Ő látta. Már éppen kitaláltam, hogyan rázzam le a bosszantó húgomat amikor egy újabb üzenetet kaptam.
Én is megyek, és eszedbe ne jusson töröltetett ni a járatom!
- Amilyen kicsi olyan idegesítő - morogtam az orrom alatt és a gázpedált jobban lenyomtam a lábfejemmel.
/Houstonba/
Amíg a repülő lenem szállt az időmet olvasással töltöttem. Legalább hatszor elolvastam, de megunhatatlan. Pont mint Bella. Már nem fájt a neve, inkább izgatott lettem tőle, hiszen ha szerencsém van nem sokára újra láthatom. Csomagom nem volt, a kocsimat is Seattle-be hagytam. Majd Alice úgy is szerez valami járgányt. Végül a húgom gépe - amit nem töröltettem csak elintéztem, hogy késsen egy kicsit - fél hétkor landolt. Az egyik oszlopnak dőlve vártam Alicet, aki pár perc múlva egy kis kézi bőrönd társaságával landolt a nyakamba. Ha ember lettem volna, tuti megfulladok.
- Nekem is hiányoztál húgi - öleltem vissza.
- Jaj de jó végre egy kis csillogást látni a szemeidbe - mosolygott rám angyalian miközben kifelé indultunk - és a repülőért még számolunk.
- Amint megtaláljuk az elveszett báránykát, ígérem kiengesztellek egy vásárlással - küldtem felé egy féloldalas mosolyt, de belülről rettegtem. A pöttöm manó szerencsére gondolt autóra, ezért a reptér előtt már ott parkolt a egy Volvo Cabrio. Hát az enyém azért szebb, de ez se rossz.
- Ugye van nálad egy példány? - fordult felém, mikor már az autóban ültünk. Legalább lefoglalja magát. Odanyújtottam neki a -már- szamárfüles könyvet, mire kaptam egy igen aranyos kis fintort.
- Ez elmenne salátának is. Ezt nem dedikáltathatom, a legközelebbi könyves boltban veszünk egy ujjat - jelentette ki ellenmondást nem tűrve. Miután beszereztünk egy vadi új tarka Pillangót elindultunk Texas felé. A könyvnek hála, az utat csöndbe burkolózva tettük meg. Alicenek csak egy megjegyzése volt egész út alatt.
- Imádni való vagyok - szólalt meg hirtelen meghatódva. Még alig hagytuk el Houston fényeit amikor egy szürke ló vágtatott át az úton. Földig nyomtam a féket, hogy ne ártsak szegény állatnak. Majd hirtelen egy gyönyörű fehér lovon megjelent egy angyal. Derekáig érő barna haja szárnyalt a szélbe, szalmakalapját majdnem lefújta a szél. Szakadt farmert viselt kockás inggel amit a hasánál kis csomóba volt megkötve. A bőrének volt egy kis színe, amit gondolom az itteni időjárás biztosított.Egyik kezében kötél volt amivel minden bizonnyal az elszabadult vadlovat akarta becserkészni. Az arcát sajnos nem láttam, de a nélkül is tudtam, Ő az. Alice már nem a könyvet, hanem a lovaslányt nézte leesett állal. Elhaladt előttünk, de csak egy pillantást vetett ránk. Ha jól láttam az arca visszanyerte az albínó színét. Kiszálltam az autóból és ott hagytam a még tátott szájú húgomat. Neki támaszkodtam a fa korlátnak és onnan néztem, ahogy a szerepek összecserélődnek. Hiszen nekem kéne megjelennem fehér lovon nem pedig fordítva. Ló nélküli herceg szép mondhatom. Hallottam ahogy Alice feleszmél a kómás állapotból és előveszi a kamerás mobiltelefonját, hogy minden percet dokumentálhasson. Az angyal eldobta a kötelet, ezzel lefékezve az elszabadult állatot. Egy-két percig hezitált, hogy ide jöjjön, de végül összeszedte a bátorságát és lépésbe közeledett felém.Pár méterre megállt előttem és fehér kalapját feljebb tolta, hogy lássa tényleg én állok ott. Pislogott párat - gondolom nem hitt a szemének - amíg én az arca minden szegletét bevéstem az elmémbe.
- Eltévedt uram? - szólalt meg bársonyos hangján. Meglepett a hangja könnyedsége, de örültem, hogy nem küld azonnal el.
- Azt az írónőt keresem aki a Tarka Pillangót írta, nem tudja hol találom? - mentem bele a játékba.
- Mit akarsz itt Edward? - váltott át komoly hangnemre. Na most jön a neheze. Lepattant a lováról, és előttem megállt.
- Mondom, hogy azt az írónőt keresem aki ezt a könyvet írta - mutattam fel a salátás könyvet.
- Szép mondhatom, jól vigyázol a könyvre. Úgy tűnik annyit ér neked mint én.
- Nem, te többet jelentesz nekem, de ha már könyvbe méred fel akkor Alice példányát vedd figyelembe - mondtam és átugrottam a kerítést.
- Komolyan Edward mit akarsz itt? - nézett rám értelmetlenül.
- Téged, eljöttem az elveszett bárányomért. Hogy bevalljam hazudtam neked, és többet érsz nekem a világ összes kincsénél. Hogy karomba zárjalak és soha többé ne eresszelek és, hogy életed végéig védelmezzelek - karoltam át a derekát, ezzel még jobban közelebb húzva magamhoz. Lehajtotta a fejét a vallomásom hallatán.
- Most ezt mondod, de mi rá a garancia, hogy velem maradsz? Egyszer már megtetted, és újra megteheted - motyogta. Az állánál fogva felemeltem a fejét, hogy belenézhessek a gyönyörű csoki barna szemeibe.
- Soha többé nem hagylak el. Nincs erőm távol tartani magam tőled. Olyan vagy mint egy mágnes ami akaratlanul húzz magához. Sajnálom, hogy fájdalmat okoztam neked, ha adnál még egy esélyt soha, de soha többet nem bántanálak meg ígérem.
- Az a szerencséd, hogy ilyen eszméletlenül jóképű vagy és hogy nem tudnék, újra elszakadni tőled. Hiszek neked, bízom benned - vallotta be, és ajkait lassan az enyémhez érintette. A külvilág megszűnt csak ő és én léteztünk. Sose hittem volna, hogy újra csókolhatom Bellát. Mint egy álom, de szerencsére én nem tudok álmodni. Csókunk szerelmes volt, nem kapkodtunk el semmit. Karjait a nyakam köré fonta, és beletúrt a hajamba. Halványan érzékeltem egy kamerát ami minden egyes mozdulatunkat rögzíti, de nem foglalkoztam vele. Nem sokkal később finoman eltoltam magamtól szerelmem, bár nekem is nagy erőfeszítés volt távol tartani magam az ajkaitól.
- Szeretlek, az életemnél is jobban - vallottam szerelmet, annak a nőnek aki ellopta szívem.
- Én is szeretlek Edward - válaszolta mosolyogva.
- Ez olyan szép volt - hallottam meg az autóban ülő kobold hangját - De azért engem is észre vehetnétek fiatalok - Bella kibontakozott az ölelésemből és a barátnőjéhez rohant. Percekig öleltél egymást, és kedvesemnek egy könnycsepp is kicsordult a szeméből.
- Hiányoztál, Alice.
- Te is nekem, na magatokra hagylak titeket. Majd a házba találkozunk - pattant be a vezetőülésbe.
- De tudod, hogy merre... - nem fejezte be a mondatot, mert már a húgom az rálépett a gázpedálra és száguldott. Bella vissza sétált hozzám és egy gyors csókot nyomott a számra.
- Van kedved lovagolni?
- Veled akár a világ végére is elmegyek - mondta boldogan és a kalapját az én fejemre tettem.
- Hé, az az enyém - kapott utána - Tudod mit a tiéd lehet, de akkor már holnap átváltoztatsz - megmerevedtem. Az agyamba pillanatok alatt pörögtek le a pro és kontra érvek és bekellet látnom, hogy ha nem akarom elveszíteni muszáj lesz átváltoztatnom.
- Adj nekem három boldog napot, és ha akarod az utána lévő három napot a pokol tüzén töltheted - először meglepődött, majd egy szenvedélyes csókkal köszönte meg, hogy beadtam a derekam.
- Egy álmomat váltottad valóra. Na akkor most lovagolunk?
- Menjünk - mondtam mosolyogva. Felpattantam a fehér lovára, őt pedig magam mögé ültettetve, vágtam neki a pusztának.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése