Tarka pillangó - Novella 6 (=

- Lehet, hogy felesleges, bárkit is figyelmeztetni - magamból indulok ki (:D) - de azért kiírom: 18+-os tartalom.

Az életem szabad volt. Repkedtem, mint egy pillangó, kitűntem tarkaságommal, a szép színeimmel. De valamikor mégis megváltozott mindez.

Carollal ültünk egy réten – akkor még minden rendben volt. Beszélgettünk, aztán több is lett a beszédből. Lassan ajkaim felé közeledett, meg sem állt addig, míg nem érintette. Ajka puha, és bársonyos volt, íze kifinomult, és utánozhatatlan. Ő csak egy csókot akart, de nekem nem volt ennyi elég. Többet akartam, sokkal többet! Tarkójánál fogva húztam magamhoz még közelebb, és közelebb. Nyelvem felfedezte szájüregének belső felét. Még ennyi sem volt elég. Egyik kezemmel karjait simogattam, nyakát csókoltam. Carol sokkal visszafogottabb volt, viszont mind a ketten tudtuk, hogy ebből baj lesz. Nagyon nagy baj.

Nem állított le, én sem álltam le. Ő egyik kezén támaszkodott, viszont nem ért hozzám, csak annyit, amennyit muszáj volt. Nem akartam, meg akartam állni, de már nem ment. Testem tüzelt a vágytól, lüktetett központi testrészem, és vágyódtam Érte. Csak érte, csak az ő mélységéért, csak miatta, és csak ő keltette ezt bennem, senki más.

Vártam már mióta ezt a pillanatot, mikor tudtuk, hogy nem lesz jó vége. Eddig bírtuk, nem is értem, most miért tesszük, de csináljuk, és nem állunk le. Miért?

Állj le! – ordította a fejemben egy hang, de semmi. Számolj a következményekkel! – ez volt az utolsó, amit még hallottam. És igaza volt. Számolnom kellett vele, mindezek után.

A blúzát csókoltam le, mikor neki is megszólalt a vészcsengő. Próbált eltolni, mielőtt még késő lett volna, de nem sikerült neki, és „rábeszéltem”, hogy történjen meg, nem lesz semmi baj. Elhamarkodtam. Pillangói szabadságom, és az övé is, ekkor foszlott el. Mindennek vége lett. Pedig csak élveztük az életet – a baj ez volt.

Melleit csókoltam, mellbimbóit szívogattam kő keményre, mire nyögések hagyták el ajkait. Már ez lázba hozta. De az igazi az volt, mikor a nadrágtól is megszabadítottam, és ott kényeztettem nyelvemmel. Olyan mélyre fúrtam belé, amennyire csak tudtam, aztán ujjam váltotta fel nyelvem helyét. Izgattam, majdhogynem a halálba. Sikítások, nyögések, és könyörgések hagyták el Carolt. Megkönyörültem. Kibontottam magam, ledobtam a pólóm. Mind a ketten meztelenül simultunk egymáshoz, testnedveink keveredtek, majd nem csak az izzadságunk, hanem más nedveink is.

Kicsit felemelkedtem, majd lassan helyeztem belé, gerjedelmem. Sikoly, és nyögés keveréke hagyta el megint szerelmemet. Minden olyan más volt, nem létezett senki, csak mi. Mintha két pillangó lettünk volna, és repülünk, amerre a kéj sodor minket. Csak ketten, valóság nélkül, az élet nélkül.

Egyre gyorsabban mozogtam benne, el akartam juttatni mind a kettőnket a csúcsra, de mielőtt még én elmentem volna, azelőtt őt. Ez be is következett az utolsó pillanatban. Nem sokkal előbb élvezett el. Az orgazmus szele sodort minket tovább, de valami az utunkba állt, hogy még jobban élvezzük. Mintha egy ajtónak csapódtunk volna, a két pillangóból az egyik egy ajtónak csapódott. Túl tiszta volt, nem látta. Vége. A másik kis lény egyedül lett, a szabadság már nem azt jelentette, mint előtte.

Hirtelen ért a felismerés. Az alattam lévő nő, tényleg halott. Nem csak a kis pillangó, hanem Carol is. Kihúzódtam belőle, már nem érdekelt semmi. Ráztam a vállánál, de nem válaszolt. Pulzusa nem volt, sem légzése. Az összes tudásomat összeszedve próbáltam őt újraéleszteni, hátha sikerül, de semmi. Csak csináltam, és csináltam, kezeim már fájtak, de a szívem sokkal jobban. Semmi fizikai fájdalom nem érdekelt, csak az, hogy Carol megint velem legyen.

De mindennek vége. A tarka pillangó egyedül folytatja útját.

Fájt elvesztése. Itt kezdődött minden. Temetésén újra előjöttek az emlékek. Pontosan tudtuk, hogy ez lesz belőle, tudtuk, hogy ez lehetséges, mert beteg volt. De nem törődtem vele, nem törődtünk vele. A vágyaim elvették az eszem, nem tudtam gondolkodni. Most először voltam olyan férfi, akit csak a farka irányít.

A gyászolók közül elrohantam, egyenesen a piros lámpás részre. Ott az első nőt szedtem fel magamnak, elvittem hozzám. Úgy akartam végezni, mint Ő. De nem sikerült, nem tudott senki más olyan izgalomba hozni, mint valaha volt életem értelme. Az utolsó két hétben csak a szex körül forgott az életem. Úgy akartam végezni, mint szerelmem.

Szívbeteg volt, a nagy izgalom miatt a szíve nem bírta, és emiatt leállt. Hiába tettem meg minden tőlem telhetőt, hiába tettem akármit is, az ő lelke miattam távozott. Soha nem fogom tudni lemosni magamról. Minden jónak egyszer vége szakad. Ez túl hamar befejeződött. Kérdezem én, miért? Miért büntet engem a sors ilyennel? A testét megint láttam, láttam minden apró kis pillanatát, mikor kihuny a szeméből az élet, mikor teste elnehezül, és beáll a halál.

Végig pörgött előttem, mintha filmet játszottak volna. A jó gyors volt, mint mikor pörgeted az adást, majd lassított felvétellel következett a szörnyűség. Az a pont, ami kísért engem attól a naptól. De megelégeltem! Elegem volt már! Fájt, de bevallani nem mertem.

Elővettem egy tollat, egy papírt, és írni kezdtem.

Szeretteim!

Minden csak miatta, és miattam. Azt, amit velem tett a sors, azt már nem bírtam, muszáj volt megtennem, megint. Megint azt, ami nekem már egyszer fájdalmat okozott, de szenvedni akartam, megint.

Az első pillanattól szenvedtem! A szívem sajgott, lelkem szomorú volt.

Ha egyszer már megtettem, megint menni fog. Szeretném, ha nem akadályoznátok meg ebben.

Ne haragudjatok!

Szeretlek titeket: Peter

A papírt szinte égette a toll, ahogyan végig siklottam rajta. Két helyen ki is szakítottam, de nem érdekelt. Remegett a kezem, rettegtem, féltem.

Lassan letettem az asztalra, rátettem egy szál rózsát, amit vettem Carolnak, mielőtt még ez az egész történt volna. Még az előtt, hogy kimentem volna az ajtón, visszanéztem, a szemem megakadt az asztalon. A könnyeim elkezdtek potyogni, majd kifutottam a házból, becsaptam magam után az ajtót, de be nem zártam, a kulcs is benn maradt, hiszen már semmi értelme sincs ott semminek.

Egyik részem ott maradt, másikat már Carol elvitte magával. Senki voltam, szeretet nélkül, érzések nélkül. Csak egy kis eszeveszett lény, repül a nagyvilágban, törött szárnnyal. Megsebesült, mikor a társát elveszítette. Megsebesült, gyógyíthatatlanul.

Gyorsan, mégis fájdalmasan, és kínokkal szerettem volna végezni. Régi szenvedélyem is előkerült, a drog. Csak Carol miatt tettem le, sokat segített nekem. Akkor voltam mindennek az elején, de megint belevágok. Az életben összeszedett összes pénzből heroint, és egyéb finomságokat vettem. Pont annyit, hogy túladagoljam magam.

Először csak a gyógyszereket vettem be, a nyugtatókat, azokat borral öblítettem le. Mintha álomba kerültem volna, már ez kiütött. Elszoktam tőle. Viszont tudtam jól, ennyi még mindig nem lesz elég ahhoz, amit én tenni készülök. Tekertem magamnak egy jointot. Azt is elszívtam, aztán jött a hasis. Teljesen készen éreztem magam, közel az eszméletlen kívüli állapotba, de még volt annyi erőm, hogy előkészítsek mindent, ami nekem kell. A kiskanál már készen állt, mellette a folyadék, mivel felmelegítettem, az öngyújtó, minek a segítségével tudom véghez vinni. Egy cipőfűző, mivel a karomat szoríthatom el, és a fecskendő. És a fehér por…

Lassan, remegő, félig magamnál lévő állapotban készítettem el a szert. Többet csináltam, mint a szokásos, de nem érdekelt. Felforrósítottam, majd miközben hűlt, elszorítottam a kezem. A régi nyomok még megtalálhatóak voltak a kezemen, de nem érdekelt. A fecskendőt megtöltöttem, kispricceltem a levegőt, majd magamba szúrtam. Kis fájdalom jelentkezett, de nem érdekelt, viszont az álomkor már az előzők hatásával érkezett. Mindent ott hagytam, nekem már úgysem kell.

Elővettem a telefonom, felhívtam az utoljára hívott számot, annyit mondtam, jöjjön. Nem volt olyan sok idő, mire oda is ért. Tisztában voltam vele, milyen hatásai vannak azoknak, amiket bevettem, de ez volt a lényege. Közel álltam, hogy elájuljak, de még tartottam magam, majd megérkezett a várt személy. Beszálltam a kocsiba, elvitt egy egész központi helyre, már éjszaka volt, most senki sem tartózkodott itt. Leültünk egy padra, de csak a látszat volt.

A lány, akit hívtam lassan az ölembe ereszkedett. Az állapotom miatt rögtön reagált is a testem, a levegőt egyre nehezebben vettem. A lány tudta, mi fog vele történni, de mondtam, csak csinálja, akármi is lesz. Elég pénzt kapott ezért. Szánalmasnak éreztem magam, hogy ezt teszem, de Carollal akartam lenni.

A lány megszabadított a nadrágtól, legalábbis annyira, hogy rám tudjon ereszkedni. Csak hajszolt, és hajszolt a beteljesülés felé, a levegő már alig-alig tért be a tüdőmbe, majd semmi. Levegőt nem kaptam, a világ elsötétült. Egy hangot hallottam csak:

„Mindennek vége…” – Carol hangja volt az.